Trump fontos kijelentést tett a béke érdekében: Mindenki szabaduljon meg az atomfegyvereitől!

Az amerikai elnöknek korábban már voltak erre irányuló kezdeményezései.

Hirtelen ráadásul „Európa-pártiak” lettek Trumppal szemben.
A kínaiak diplomáciai manőverbe kezdtek: azt közvetítik az európaiak felé, milyen mélységesen fel vannak háborodva azon, ahogy Donald Trump kezeli Európát. Kína EU-nagykövete, Lu Shaye például arról nyilatkozott, hogy „megdöbbent” Trump Európával szembeni bánásmódja miatt
A diplomata a Kínai Kommunista Párt tanácskozásán tett megjegyzéseiben megismételte, az ukrajnai békét nem csak az USA és Oroszország határozhatja meg – írja a South China Morning Post.
Hasonló megjegyzéseket tett a kínai külügyminiszter.
Kína reméli, sikerül egy „igazságos, tartós és kötelező érvényű békemegállapodást” elérni, amely az ukrajnai háború minden fél számára elfogadható lenne
– mondta Vang Ji kínai külügyminiszter a DW beszámolója szerint.
A miniszterelnök a parlamenti ülések alkalmával tartott éves sajtótájékoztatón beszélt erről.
„Kína kész együttműködni a nemzetközi közösséggel az érintett felek kívánságának megfelelően a válság végleges megoldása és a tartós béke elérése érdekében, és továbbra is konstruktív szerepet fog játszani” – mondta.
Az európai országok felszólították Kínát, hogy használja gazdasági befolyását Oroszországgal szemben a háború befejezésének sürgetésére, de Peking nem volt hajlandó bírálni partnerét, vagy csökkenteni Moszkva gazdasági támogatását.
Nyitókép: EMMANUEL CROSET / AFP
Ezt is ajánljuk a témában
Az amerikai elnöknek korábban már voltak erre irányuló kezdeményezései.